|
Történelmi kutatások során kiderült, hogy különböző népek: aztékok, ősi egyiptomiak, görögök, kínaiak, japánok, tibetiek, amerikai bennszülöttek és ausztrál aboriginik már használták gyógyászati rendszerükben a természetben felbukkanó rezgések (pl. fény, szín, hang, növények, kristályok) energiáit, hogy elősegítsék az energia szabad áramlását a jólét megőrzése és a lelki béke elérése érdekében. Az évszázadok során fizikusok és gyógyítók a fény, a hang és egyéb rezgéshullámok felhasználásának számos módozatát fedezték fel úgy, hogy azok gyógyuláshoz vezettek. A hangmasszázs a hangok hatására vonatkozó azon ősi tudásra épül, amelyet az indiai gyógyítók alkalmaztak több, mint 5000 évvel ezelőtt. A keleti elképzelés szerint az ember hangból lett megformálva, vagyis az ember maga is hang, rezgés. Ezért is mondják, hogy ha valaki összhangban van önmagával és környezetével, akkor képes az életét is szabadon és kreatívan irányítani, hisz harmonikusan együtt rezeg a Mindenséggel. A távol-keleti népek szerint a Kozmosz és az Ember hangokból keletkeztek, s aki harmonikus rezgésben él, az egészséges. Tibetben azt mondják, hogy a harmonikus hangok a testből és a lélekből elűzik a rossz szellemeket (mint stressz, negatív érzelmek, gondolatok, stb.). Ezáltal a testnek és a léleknek újra megvan a lehetősége, hogy harmóniába kerüljenek, és egészségessé váljanak. A hangmasszázs tulajdonképpen az eredeti rendbe hoz vissza bennünket, emlékezteti a test sejtjeit a harmonikus, vagyis egészséges működésre. Peter Hess 20 éves kutatómunkája során kidolgozott egy kezelési módszert, amely segíti a test gyógyulását, a mélyen berögződött feszültségektől való megszabadulását. Hozzásegít a test energiamezejében keletkezett zavarok helyreállításához, támogatja az immunrendszer felerősödését. Magyarországon a módszer hivatalos oktatója: Radnai Zsuzsa – www.hangmasszazsterapia.hu
|