|
Alvás problémákkal és sav túltengéssel küszködtem mintegy két éve. Savlekötőt és altatót szedtem 23 évesen. Azt gondoltam, hogy valami nagyon nincs rendben, de a háziorvoson túl nem jutottam soha. Én ugyanis nem igazán hittem az alternatív orvoslásban. Bea azonban az unokatestvérem. Anyukámat kezelte már korábban is, de mivel az Õ szerény módján sosem reklámozta magát, nekem eszembe sem jutott sokáig, hogy hozzá forduljak. De hála Istennek, végre megtettem ezt a lépést. Nálam talán különösen sokat számít Bea személye, hiszen ha nem az unokatestvérem, talán soha nem fordulok természetgyógyászhoz. De be kell látnunk, hogy a háziorvosok többsége a gyógyszereken túl nem nagyon lát.
Összesen kétszer voltam Beánál. Azóta egyfajta diétát tartok a savproblémáimra, iszom a Supergreens és Prime pH lúgosító párost. Ezen túl Bach-virágcseppeket és kineziológiai kezelést kaptam az alvásgondjaimra (és még más, egyéb viselkedés- és személyiségbeli problémáimra). Mióta nála jártam, jobban érzem magam (még ha a diétát nem is tartom mindig olyan ügyesen, Anyukám túrógombóca és egyéb szenvedélyek miatt ). Most már hiszem, hogy lehet élni egészségesen mind testileg, mind lelkileg, gyógyszerek nélkül, természetesen. Én, aki egy "természetgyógyászat-ateista" voltam.
Kedves Honlap Látogató! Nem kell tovább keresned, jó helyre tévedtél, jó kezekbe! 
T. Orsolya
Alkalmazott kezelés: táplálkozási tanácsadás, kineziológia, Bach-virágterápia
|