Tükörkép
Amikor nem vagyunk tisztában magunkkal, nem látjuk tisztán magunkat, akkor ezt a téves képet sugározzuk a külvilág felé is. Ne csodálkozzunk hát, ha ilyenkor a külvilágból nem azt a visszajelzést kapjuk, amit szeretnénk, vagyis a külvilág sem tudja értékelni azt, akik valójában vagyunk.
A tükör csak azt a képet adja vissza, ahogy mi belenézünk. A külvilág ugyanígy tükör, a magunkról kialakított "torz" képet tükrözi vissza. Ne a tükörtől várjuk, hogy más képet mutasson nekünk, mint ahogy mi belenézünk, nekünk kell másként nézni a tükörbe. Mutasd meg igazi valódat, a külvilág csak ekkor ismerheti fel, és tükrözheti vissza azt.
Úton
A Jó Istennek célja van velem, és amíg ezt a célt követem, addig semmi bántódásom nem eshet.
Célba érkezés
Sehonnan sem késhetsz el, semmiről sem maradhatsz le, amivel dolgod van, mert a Lelked tudja mikor és mivel van dolgod. Ha engeded, hogy vezessen, mindig jó helyre, és időben érkezel. Élvezd az utazást, ahol, amikor és amivel valóban dolgod van, oda mindig időben érkezel, a cél ott vár!
Siker
A sikerhez több út is vezet, engedd, hogy az az út, ami a tiéd megmutatkozzon! Ne Te akard megrajzolni az odavezető utat, mert nem biztos, hogy jól látod. Bízz a Teremtő iránymutatásaiban, amely a belső hang sugallatain, az intuíciódon keresztül érkezik meg hozzád...
Bölcsesség
Mindenki csak a saját igazságán keresztül juthat el a Bölcsességhez. De néha ehhez le kell rombolni igazságainkat...
Csoda
A nagy csoda sok kis csodából áll össze. Ne akard azonnal a nagy csodát, annak létrejötte egy folyamat, nem egy pillanat. Vannak dolgok, amihez még az Univerzumnak is időre van szüksége... És persze néha mégis egyetlen pillanat alatt is meglephet bennünket egy nagy csodával is... De ehhez előbb bennünk kell sok kis csodának megszületnie...
Egyenrangúság
Számítasz, fontos vagy - ugyanolyan fontos, mint bárki más. Isten szeretettt gyermeke vagy, ugyanúgy szeret, mint minden gyermekét, és ugyanolyan fontos vagy neki, mint bármely más gyermeke. Isteni éned ezzel minden pillanatban tisztában van. Csak az egód az, amit mást súghat neked...
Akadály
Ha egy ajtó bezárul, vagy egy úton akadályokba ütközöl, ne bámulj szomorúan és csüggedten abba az irányba, hanen nézz körül, és lásd meg merre szabad az út, és arra indulj el, mert ott valami sokkal jobb vár rád. Ragaszkodhatsz makacsul és konokul az elképzelt útirányhoz, de ezzel valójában csak megerősíted az akadályt, aminek pont az a feladata, hogy jelezze nem jó irányba akarsz menni. Ez pedig aztán igazi gátjává válik annak, hogy Belső Vezetőd, Égi Segítőd megmutathasson neked egy másik utat. De az is lehet, hogy csak egy kicsi pihenőt kell tartanod az úton, hogy letisztulhassanak benned dolgok, amelyek segítségével új megvilágításban láthatod az előtted lévő utat. Néha az Élet azért kénytelen akadályokat gördíteni elénk, mert másként nem értjük meg, hogy a célunkhoz nem az az út vezet, amelyet mi kitaláltunk magunknak. Ha engedjük, a hozzánk érkező jelek és sugallatok révén kirajzolódik az az isteni út, ami a legmegfelelőbb számunkra, hogy az áhított célba megérkezhessünk. Ez az az út, amelynek tapasztalatai révén a célon túl még más ajándékok is várnak bennünket, és amelyen nehézségek nélkül haladhatunk...
Bőség
A bőség mindenkinek jár, miért ne vennéd ki belőle a magad részét. Mindenki maga dönt, él-e vele, tesz-e érte. A másik jólétének, bőségének biztosítása nem a te feladatod, és attól nem lesz több másnak, ha te lemondasz a neked járó bőségről.
Bűntudat
Sose legyen bűntudatod azért, mert mást választasz, mint amit elvárnak tőled.
Lelki hurrikán
A "lelki hurrikán" azért jön, hogy kitakarítsa a hibás gondolatokat, elveket. Ha engeded, hogy a régi eszméket magával vigye, akkor csak átrohan rajtad. Ha ellenállsz, téged is sodor magával. Engedd, hogy vigye, amit vinnie kell, és fogadd be az új eszméket. Közben légy türelmes, de a vezetést ne add ki a kezedből.
Krízis
A krízis mindig új dolgok előszele, fogd be vitorládba és közben kövesd a szíved hangját, meglásd célba érsz.
Belső Nap
Engedd, hogy süssön a lelkedben a Nap, így bármily zavaros is a külvilág, Belső Napod fénye megvilágítja a lényeget és nyugalomra találsz.
Újjászületés
Az újjászületés folyamata fájdalmas, a mélységek ahhoz kellenek, hogy levesd magadról ami nem Te vagy. A báb szorít, jelzi a pillangónak, hogy itt az idő... A mélységből kivezető út pedig mindig a magasságba vezet, de mindvégig hinnünk kell benne, hogy a következő lépés már felfelé visz. Az újjászületés mindenkinél egyéni, mint ahogy születésünk is. Nem tudjuk a vajúdás meddig tart. Csak most Te vagy, aki szül, és aki születik, épp ezért elsősorban csak magadra számíthatsz, ezért is érzed magad egyedül ebben a helyzetben. Fotnos szabályok:
-
minden érted történik, és úgy, ahogy neked a legjobb, ebben mindvégig hinned kell,
-
a feladathoz mindig kapsz annyi erőt, ami a megoldásához kell, és mindig csak olyan feladatot kapsz, amit képes is vagy megoldani,
-
segítőtársad a HIT (önmagadban és Istenben), amit akkor is meg kell tudnod tartani, amikor a legerősebb hullámok jönnek az Élet tengerén. Sikerülni fog meglásd, a kitartó "hajósokat" Isten nem hagyja jutalom nélkül...
Zarándokok
Mindannyian zarándokok vagyunk, a mindennapokban a földi lét útját járjuk, de a belénk kódolt Égi Útvonalat követjük. Lelkünk, a belső navigátor szelíden terelget az úton, körénk rendezi azokat az embereket és eseményeket, amelyek által a fejlődésünket szolgáló tapasztalatokat megszerezhetjük. Az út néha göröngyös, a Napot előfordul, hogy felhők takarják, de bármi is történjék, az mindig értünk van. Minden esemény mögött lásd a magasztos célt, mert így találhatod meg az átlagemberek útján rejtező rendkívülit, a zarándok ruha alatt rejlő valódi isteni önmagad.
Harmonikus kapcsolat
Ne úgy akarj harmonikussá tenni egy kapcsolatot, hogy a saját igényeid elnyomod, és alárendeled magad a másiknak, mert ez valójában nem harmonikus kapcsolat. Ugyanis az csak egyenrangú felek között jöhet létre...
Az Élet Szépsége
Az Élet Szépsége nem korhoz kötött, csak rajtunk áll, hogy meglátjuk-e jelenlétét a mindennapok apró csodáiban. Nagy csodák nem történnek gyakran, így ha a kicsiket nem láltjuk meg, akkor úgy tűnhet szépség nélküli az élet. Pedig a legtöbb ott rejtőzik az Élet hétköznapi dolgaiban... Mától fogva keresd őket, hogy rád találhassanak!
Vadhajtásaink
Mindannyian egy-egy szép termő fa vagyunk, aminek rengeteg ága van. Van amelyik erősebb, szép gyümölcsöket terem, de vannak vadhajtások, amelyek értéktelen gyümölcsöket hoznak. Azonban attól még, hogy vannak vadhajtások, az nem jelenti azt, hogy akkor az egész fa értéktelen. Ahhoz, hogy a szép termést hozó ágak még több erőt és energiát kaphassanak, le kell metszeni azokat az ágakat, amelyek értéktelenek, és csak fölöslegesen szívják el a fa energiáját a fa értékes részeitől. A fa megmetszése nem a fa ellen történik, habnem pontosan a fáért, hogy az értékes részei még erősebbek, még értékesebbek lehessenek. A kertész az Élet, aki megmutatja, hogy hol vannak a vadhajtások, melyek azok az ágak, amiket el kell távolítanunk. A fa Te magad vagy. A vadhajtások azok a negatív tulajdonságok, amelyek a konfliktusos (akár külső, akár belső) élethelyzeteket okozzák, és amelyeket tudatos hozzáállással el kell távolítani. Az önmarcangolás semmiképpen sem megoldás, mert az nem a vadhajtásokat tünteti el, hanem az egész fát gyengíti, "kiszárítja". A cél nem a fa elpusztítása, hanem csak a vadhajtások eltávolítása. Egyszerűen csak le kell vonni azokat a következtetéseket, hogy melyek azok a területek, ahol metszeni való vadhajtás van, amiket el kell távolítani, és ezekre tudatos figyelmet kell fordítani.
Boldogság
A boldogság lehetősége életed minden pillanatában ott van, de ha feltételekhez kötöd, azon nyomban elillan. Éld meg a pillanat nyújtotta boldogságot abban a formában, ahogy akkor és ott éppen megmutatkozik.
Esküvőre
Legyetek Ti is olyanok mint ez a két gyertya. Összetartozó, de mégis különálló, szabadon lángoló egyéniségek. Lelketek lángja ragyogja be a közös utat, és világítsa meg a közös célt. A házasság egyenrangú társulás, segítsétek és támogassátok egymást abban, hogy ne csak közös, hanem egyéni vágyaitok is megvalósulhassanak, mert ha lelketek külön-külön is boldog, és szárnyal, akkor emelhetitek kapcsolatotokat a mindent felülmúló magasságba, és találhatjátok meg a valódi, feltétel nélküli szeretetet.
Félelem
A félelem a fejben születik azáltal, ahogy gondolkodunk dolgokról. A szívben nincs félelem. Az elmében született félelem az, ami egyetlen "kardszúrással" megölheti a szívben lakozó bátorságot.
Méricskélés
Mindenki ott tart, ahol tartania kell. Ne ítéld meg a mögötted haladót, és ne irigyeld, aki előtted jár. Aki látszólag mögötted van, nem biztos, hogy kevesebb nálad, és aki látszólag előtted van, nem biztos, hogy több nálad. A saját értékedet, fejlettségi szintedet sose viszonyítsd a látszólag mögötted/előtted haladókhoz. A saját értéked abszolút és nem viszonylagos, ahogy az is, hogy az életutadon hol tartasz. Az életutak nem viszonyíthatók egymáshoz, az is ugyanolyan mintha két embert, két külön egyéniséget, képletesen szólva az almát és a körtét akarnád hasonlítani, viszonyítani egymáshoz. Ez értelmetlen, és csak hamis képet ad rólad és a másikról is...
Kincs
A kincs, az igazi értékek a mélyben rejlenek. Nézz a dolgok, emberek, helyzetek mélyére, így találhatod meg bennük azt a kincset, amit az Élet neked bennük rejteget!
Idő - Türelem
Az idő neked dolgozik, megteremti benned és körülöttem azokat a feltételeket, amelyek szükségesek a vágyaid beteljesüléséhez. Ha lépéseket teszel egy cél felé, és nem jársz erednénnyel, akkor ez nem feltétlen jelenti azt, hogy a vágyaid nem járnak neked, csak éppen nem értek még meg hozzá a körülmények (benned és rajtad kívül), hogy létrejöhessenek. Az Élet a lehető legoptimálisabb helyzet megteremtésére törekszik, hogy vágyaink könnyen megvalósulhassanak. Csak mi nehezíthetjük meg saját magunknak a helyzetünket türelmetlenséggel, ugyanis ezért az Élet akadályokat kénytelen állítani, hogy megértsük, a helyzet még nem érett meg. A türelem pedig nem tétlen várakozás, hogy a vágyunk megérkezzen hozzánk, hanem egy olyan hittel teli, cselekvő állapot, amelyben úgy éljük az életünket, mintha már birtokolnánk a vágyott célt (nyugodt vagyok felőle, hogy megkapom). Vagyis nem sürgetünk semmit, mert tudjuk az idő nekünk dolgozik, hogy vágyaink megvalósulhassanak, éppen ezért csak azokat a lépéseket tesszük meg, amelyek időszerűek. Vágyainkat a vágy megfogalmazásával már megteremtettük, csak az Univerzumnak/Teremtőnek az általunk megfogalmazott ideát formába is kell öntenie. És ez az, aminek ideje van... Amire nagyon vágyunk, annak helye van az életünkben, a kérdés csak az, mikorra érik meg az az élethelyzet, amikor a vágyunk formát ölthet...
Elfogadás
Ha szeretnél megváltoztatni valakit, nézd meg mi zavar benne, mit változtatnál meg benne. Majd gondold át, hogy ami zavar a másikban, az milyen változtatásra ösztönöz téged a saját vonatkozásodban. Neked miben kellene változni? Ugyanis egyetlen embert tudunk csak megváltoztatni, saját magunkat. Ha pedig mi változunk, akkor a körülöttünk lévők is változnak, a világ velünk együtt változik. Tehát, ha változást szeretnél környezetedben, az első lépés, hogy fogadd el, milyen a környezeted, majd nézd meg, hogy ami zavar benne, az milyen változtatásra sarkall téged saját magad vonatkozásában. Nézz szembe azzal a tulajdonságoddal, amiben a külvilág tükröt tart neked, fogadd el, hogy most ilyen vagy, és légy hajlandó változni. Ahogy Te változol, úgy változik a külvilág is...
Büntető Isten?
Isten nem büntet, csak tapasztalásokon keresztül tanít. Csak mi büntethetjük saját magunkat.
(Valamennyi fenti írást Tuboly Beatrix szerzői joga védi! Ha fel akarja használni, a származás (szerző neve, weblap címe) megjelölésével tegye csak!)