A legenda szerint élt egy pásztor, aki egy nap útra kelt, hogy az isteneknek szentelt Ida- hegyen át hazaterelje nyáját. Amint haladt az úton, egyszer csak azt érezte, hogy az egyik szikla szorosan odavonzza, odaláncolja magához. Az ijedtségtől mozdulni sem mert, és arra gondolt csakis az istenek keze lehet a dologban. Szögekkel rögzített lábbelije és pásztorbotjának vassal borított vége valósággal odaragadt a sziklához, és akárcsak egy varázskéz, fogva tartotta a férfit. A jelenség rendkívül nagy hatással volt rá, ugyanakkor meg is rémisztette, és valamilyen természetfeletti erőt sejtett a háttérben. A pásztort Mágnesnek hívták, és mivel ő bukkant rá a különleges sziklára, a mágnesvasérc később róla kapta a nevét. Ez az esemény akkor történt, amikor az emberek élete még szorosan összefonódott a természetfeletti erőkkel, amelyekre félelemmel és kíváncsisággal tekintettek. Az eset után a mágnesvasérc keresett árucikké vált, és a mindennapi életben is rendkívül hasznosnak bizonyult. Sokkal gyorsabban lehetett vele tüzet csiholni, később pedig olyan eszközöket készítettek belőle, amelyek megkönnyítették a tájékozódást és az irányok meghatározását – így született meg az iránytű.